Önkéntes börtön – sértődés

 

Miből tudhatom, hogy mennyire vagyok spirituálisan fejlett? – kérdezte valaki.

Több dolog van, de most írok az egyik fő dologról, ami erre egy jó mértékegység, a sértődékenység. Milyen könnyen sértődsz meg, milyen mélyen bántódsz meg, amikor nem téged értékelnek, amikor téged csak kritizálnak és esetleg semmibe vesznek, szóval sértegetnek. Minél sértődékenyebb valaki, annál szűkebb, erősebb az egó dióhéja, annál inkább másoktól függ. Másoktól várja el a saját belső komfortját, így mindig mások szabják meg a hangulatát. Ez a probléma, mert mások vagy nem veszik figyelembe azt, vagy pedig nekik is terhes mindig lesni, hogy ne sértsék meg az érzékenyet. Ebben az esetben a spirituális fejlődés hiányos, akkor is ha sok jó tulajdonság, mint jóindulat, kedvesség, odaadás, szeretet stb. működnek, mert ezeket a sértődés elgáncsolja, ami által hatásukat mintegy kitörli.

Aki nem sértődékeny, tudja az értékeit és ez az önbecsülő öntudat nem engedi, hogy esetleges gyengeségeinek kipellengérezése vagy teljesítményének semmibe vevése, befolyásolja állapotát. A sértődések egy részét, társaink nem tudatos kinyilvánulása váltja ki, más része viszont szándékos, vagyis tudatos támadás. Bárha mindkettő eredménye a sértődés, az előbbitől létrejött sértődés mégis rosszabb, mert azt csak a sértődött értékeli szúrásnak és a másik nem is tud róla. Csak az egó érzékeli, illetve képzeli támadásnak, hiszen tudatosan nem volt annak szánva. Így sokszor a másiknak esélye sincs arra, hogy irányunkba megnyíljon és esetleg simítson belső sebeinken. Ilyenekből akár évekig tartó lefagyott állapot jöhet létre.

A sértődékenység egy gyengeség, a belső erő bizonyos fokú hiánya, belső egyensúly hiány, amely a kiszolgáltatottság állapotát hozza létre, tehát szabadság vesztés a mindennapi életben. A sértődés az egó önkéntes börtöne. Aki mindig másoktól várja el az értékelést, egy szűk cellában él. Ez persze szenvedéssel is jár, hiszen a sértődékeny ember elvárásait soha nem teljesíti a világ, így mindig csalódik. Tulajdonképpen senki elvárását nem teljesíti a világ, azonban mindenki másként reagálja le. Nem igaz, hogy egy nem sértődő embert ritkában sértegetnek, mint egy sértődőst, csak nála nem fog. Tehát ezt higgadtan lereagálni lenne a cél, vagyis önbecsülésünk nem szabadna mások értékelésének függvénye legyen. Vagyis ne csak akkor értékeld magad, ha dicsérnek és ne értékeld le magad, ha kritizálnak! Javíts magadon, ha megláttad a hibát, de ne hibáztass senkit érte, ha esetleg javítani valód van és ha valóban nem találsz javítani valót, akkor főleg ne. A sértődés mások szabadságának az elutasítása és ezért önbezárkózás, amelyben esély sincs javításra, mert annak a ténye fel sem merül a megsértettben. Mert a megsértett csak saját énjén kívül lát problémát.

A sértődés csak akkor szűnik meg, ha az énünk határait kitágítjuk. Mit értek ez alatt? Ez egy tudatállapotot jelent, amelyben a másik helyzetét teljességében magunkban tudjuk érezni, vagyis a másik kritikája vagy felháborodása stb. mint sajátunk jelenik meg bennünk. Ilyenkor azt érezzük: „ezt értem, hiszen én is számtalanszor voltam így, ez valami normális és ez teljes egészében az ő dolga, mint annak idején az én dolgom volt”. Így nem érzem támadva magam, hiszen ezzel a hozzáállással magamat kellene támadnom. Ez által énembe beleviszem, vagy énemmel felkarolom a másikat. Ezért mondom, hogy énem kiterjed, mert a másikat is benne érzem.

Érted? Itt olyasmiről van szó, hogy nem történik semmi megbocsátani való, hiszen az ő helyzete mint régi sajátom jelenik meg. Így a sértődés kikerülése nem enged megbocsátani valót létrejönni. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy az irántam történő támadást, mint az ő gyengeségét vettem tudomásul és a gyengesége iránt teljes részvéttel vagyok, hiszen ilyesmit én is produkáltam régebben sokat. Tehát ő is olyan mint én és én is olyan (voltam) mint ő. Ezzel a hozzáállással, jön létre idővel az állapot, amikor már nem vesszük észre, hogy minket sértegetnének, akár tudatosan teszik is azt.

Ezt értem egyrészt az énem kiterjesztése alatt. Másrészről az is a kiterjesztés része, hogy ha rólam elmondanak hibákat, gyengeségeket, az mind belém fér, mert már nem zavar, hiszen egyrészt mindenki hibázik, másrészt ahogyan régebben láttunk dolgokat, ma már nem úgy látjuk. A múlt hibái tapasztalatok, ezáltal igazi értékek. De ahogyan régebben láttunk valamit, az nem szégyellni való, az akkor úgy volt, akkor meg ismét miért is kellene személyesen vennem a dolgot és védekeznem az ellen, hogy engem közszemlére tegyenek?

Egyet még hozzá kell fűznöm. A meditáció automatikusan, erőlködés nélkül kiterjeszti énünket. Ez a meditáció természetes hatása és lényege is.

 

 

Sri Chinmoy tanítása – Gunagriha írása
Sri Chinmoy Belső Iskola
Sri Chinmoy könyvei
Sri Chinmoy spirituális útja