Inspiráció belső iskolásoktól

A következőkben belső iskolások írnak a bennük lezajlott változásokról:

“az én életemben, illetve bennem is elég sok változás történt az elmúlt pár hónapban, mióta beléptem a belső iskolába. A belső életemben a legnagyobb változás, hogy a törekvésem nagyon jelentős mértékben megerősödött, többek között azért is, mert úgy érzem-tudom, hogy rátaláltam arra az útra, amit követnem kell. Ok-okozati összefüggést nem keresek benne, hogy mi miből jött, mi minek a következménye, de mivel a belső késztetésem megerősödött, ebből kifolyólag az életem e köré a törekvés köré szervezem. Így viszont, mint Gunagriha is említette az egyik videójában, azt érzem, hogy a fejlődésem felgyorsult.

Én 3 hónappal ezelőtt voltam először egy Gunagriha előadáson, utána egy Malaya által tartott nyitott meditáción és rá 1,5 hétre már a belső iskola keretein belül tartott meditáción. Amikor először olvastam, hogy a belső iskolások nem esznek húst, illetve nem isznak alkoholt, azt gondoltam, hogy milyen hülyeség ez, hogy megszabja bárki is, hogy mit ne csinálj. Miután elolvastam a honlapon, hogy miért nem teszik ezt, azt mondtam, hogy ez teljes mértékben elfogadható számomra és mondtam otthon, hogy nem eszek húst két hétig, kipróbálom, de aztán 2 nap múlva változtattam, hogy akkor nem eszek többet húst. Alkoholt még utoljára ittam, mielőtt elmentem a belső iskolába, nem sokat, de utána meg is betegedtem. Ezt egy jelnek vettem. 🙂 Természetesen azóta, mindegyik fogadalmamhoz tartom magam, az őszinteséget is szem előtt tartva.

A spiritualitás, az útkeresés, illetve az igénye már a 20-as éveimben is meg volt bennem, illetve van egy olyan emlékem, hogy tizenéves koromban minden este azon gondolkoztam, hogy hogy lehet az, hogy meghalok és soha többet nem létezek. Ez egy rossz érzés volt, nem tudtam ezt a gondolatot elfogadni, hogy meghalok, és nem lesz semmi utána. Aztán abbamaradt, a húszas éveimben az volt bennem, hogy milyen jó az embereknek, akik hisznek valamiben, én is szeretnék, de nem tudom miben. Aztán a harmincas éveim elején kezdtem el mindenfélét olvasni, járni a spirituális úton, majd később meditálni (amire visszagondolva, azt kell hogy mondjam ez sokszor kellemes szunyókálás volt, illetve a mostani értékrendemmel szemlélve elég megengedő voltam magammal szemben minden téren 🙂 ). A meditáció vezetett Gunagriha előadásához, aztán Sri Chinmoy tanainak követéséhez.

Szakmai téren rég volt egy olyan vágyam, hogy 18 év után szeretnék mással foglalkozni, mást tanulni, illetve mivel multinál dolgoztam 15 évet és bennem volt már jó ideje, hogy az élet nem arról szól, hogy felkelsz 6-kor, bemész, és hazajössz 7 után, hogy utána bambulj ki a fejedből 10-ig, mert nincs másra energiád. Szóval most januártól itthon vagyok, mást csinálok, amit eddig, magamnak tanulok, dolgozok, és így a reggel 6 órai meditáció mellett 12-13 óra között is ennek szentelem az időm, és este is olvasok, vagy meditálok, illetve nap közben szüneteket tartok, akkor tudok “énekelni” kicsit vagy imádkozni.

Párommal és Kislányunkkal (2,5 éves) élünk hármasban, nem akarok nála erőltetni semmit, de az bennem van, hogy szeretném, ha ezen az úton együtt mennénk, mert neki is fura, hogy sokat változtam az elmúlt időszakban, meg mindig jön valami új, amit szeretnék. Tegnap írt, hogy véletlenül ráakadt egy könyvre, amit megrendelne (Tihanyi Edit: Varázsfelhő) és hogy milyen fura, hogy látta rajta, hogy Gunagriha ajánlásával van. Örültem neki nagyon, ma jön a könyv, biztos vagyok benne, hogy nem véletlen volt, és mind neki, mind a lányunknak nagyon hasznos lesz.

Ennyi a történetem röviden, matematikailag úgy tudnám megfogalmazni, hogy a fejlődésem egy exponenciális görbéhez hasonlít, persze tudom, hogy az út elején vagyok, de nagyon jó és izgalmas lesz az út. 🙂

Nagyon hálás vagyok Nektek, a Belső Iskolának, nagyra tartom az önzetlenségetek, törekvéseteket, illetve a profizmusotokat is, ahogy a gondolataitokat sok-sok csatornán keresztül eljuttatjátok az emberekhez.
Köszönöm szépen!”
T.B.

“Sziasztok!
Hogy mi változott? Hát, tulajdonképpen minden, de nagyon nehéz leírni…

Először is, sok nehézséggel kellett/kell szembenéznem. De utólag mindig kiderül, hogy régebbi megkövesedett énemet (egómat), illetve ennek egy részét robbantja le rólam az élet, és miután feltápászkodom, és rendbe szedem magam, mindig ‘könnyebbnek’ és szabadabbnak érzem magam. A másik nagyon fontos dolog, hogy ilyenkor érzem, hogy Guru vigyáz rám, és vezet. Ha épp mást akarok, mint amit ő szeretne, akkor ‘véletlenül’ mindig úgy alakulnak a körülmények, hogy nem tudom elkerülni azt, amit épp nagyon szeretnék elkerülni. (És tudom, hogy ezeket a körülményeket ő hozza létre elém, hogy ezáltal fejlődjek.) Ha viszont eljutok oda, hogy megadom magam, és azt mondom neki, hogy rád bízom, te oldd meg helyettem, (mert én nem vagyok képes rá), akkor szép lassan rendeződnek a dolgok.

Évek távlatában talán úgy mondanám, hogy egyre könnyebb, nyugodtabb, lebegősebb vagyok. Egyre kevésbé, és egyre kevesebb külső probléma foglalkoztat, és azok is egyre kevésbé zavarnak… Meditációban évről évre mintha egyre mélyebbre tudnék menni, mintha ‘egyre megfoghatóbbá’ válna az ‘energia’, ami körülvesz (és néha már talán kicsit rá is merek ‘támaszkodni’ ezekre :)…)

Egyre ritkább időszakokra tudják belém fészkelni magukat negatív gondolatok/hangulatok. Ha észreveszem magam, befelé megyek, vagy leülök meditálni, és már vissza is jön az a könnyű, puha, jó érzés, hogy körülöttem és bennem rendben van minden (akkor is, ha éppen ‘kívül’ semmi sincs rendben.)

Úgy érzem, a gondolkodásom egyre intuitívebbé válik, és egyre jobban untatnak/nem foglalkoztatnak a racionális elme játékai, ha találkozom velük… Egyre jobban hiszek abban, hogy hozzáállásommal és irányultságommal (törekvésemmel) egyre inkább tudom befolyásolni, talán irányítani is a sorsomat, ami középtávon már látszani is szokott.

Nagyobb dolgokba mielőtt belekezdenék, befelé figyelve kérni szoktam Gurut, mondja meg, belevágjak-e egyáltalán. Néhányszor már kaptam igen választ, elöntött valami belülről/felülről jövő melegség/igenlés.

Lassan realizálódik bennem, hogy ahhoz, hogy mindent megnyerjünk, szépen lassan el kell tudni engedni minden világi dolgot. Ezekbe időnként még erősen kapaszkodom, máskor meg felfedezem, hogy valahogy olyan messze érzem magam tőlük, nem is fontosak egyáltalán, szinte csak lebegek a belső világomban (dec-jan úgyis a befelé fordulás időszaka), és néha, mintha víz alól merülnék fel, kibukkanok, körülnézek, és rájövök, hogy már megint ‘máshol’ vagyok, Guru megint vitt egy darabon…

Néha rádöbbenek, hogy milyen nagy dolog is, hogy biztos (kijelölt) utam van Guruval, és nem kell tévelyegnem mindenfelé (ha időnként meg is próbálom). Hogy elképesztő kegyelem, hogy ő visz előre, arra és olyan gyorsan, amerre és ahogy egyedül képtelen lennék. Sokszor úgy érzem, hogy egyedül szinte mindenre képtelen vagyok/lennék. Guru és a Supreme kegyelme csinálnak mindent, bennem és értem, és én csak próbálok minden erőmmel kapaszkodni, hogy ne essek le Guru hátáról, aki csendes mosollyal, lassú léptekkel átvisz mindenen.
KÖSZÖNÖM GURU!!!
B.I.

“Sziasztok!
Korábban volt egy felhívás, hogy írjuk le milyen változások történtek az életünkben, amióta beléptünk a belső iskolába. Szeretnék megosztani Veletek két konkrét esetemet is, amiket én csodaként éltem meg, mert régebben nem történt velem ennyire gyors gyógyulás.
Az elejére leírom, hogy ezek nem panasz esetek, hanem Öröm esetek.

Egy hete hétfőn megfájdult a derekam. Autóval belementem egy nagy huppanóba, ami alulról nagyon megdobott, aztán pakolnom is kellett, és utána alig tudtam felegyenesedni. Nem tudtam hajolni, cipőmet nem tudtam bekötni, a zoknit is Kedvesem adta fel rám (akinek volt ilyen az tudja milyen ez, nem kívánom senkinek). Az eset napján délelőtt nem voltak jó gondolataim, kicsit „bekapcsolt” az egóm. Nem vagyok rá büszke, meg is kaptam érte a magamét. Hát, utána volt min gondolkodnom…
Pénteken, úton hazafelé a munkából két dolgot éreztem. Egyrészt a derekamat (ilyenkor se ülni, se állni nem jó), másrészt erős sürgetést, hogy siessek haza, mert meditálnom KELL. Ilyet még soha nem éreztem korábban, nyugtatgatnom kellett magam, hogy jól van, ha hazaérek ez lesz az első. Úgy is lett. Leültem a Mester képe elé, meditáltam, énekeltem, kb. fél órát. Aztán felálltam, és fel sem tudtam fogni az eszemmel, hogy SEMMI bajom nincs. Hajolgattam, csináltam mindent, és nem éreztem semmit! Felfoghatatlan volt, mert régebben is volt ilyen gondom; a menetrend: orvos, táppénz, röntgen stb., és hosszú hetek alatt szépen fokozatosan elmúlogatott a dolog. De most? Tényleg fél óra alatt??? Számomra ez csoda! Hálás köszönet érte!

Korábbi eset:
Majdnem egy éve ráestem a bokámra, be is dagadt, fájt, nagyon lassan javult. Miután belső iskolás lettem elkezdtem futni, de a másnapok fájdalmasak voltak. Egyik vasárnapi futás után hétfőn nagyon fájt. El kellett döntenem, orvoshoz menjek, vagy dolgozni. A munkám elég sok pakolással jár, de úgy döntöttem megpróbálom. Fél óra BKV-val a munkahelyem, és ez alatt a fél óra alatt próbáltam megérteni, miért „kaptam” ezt a lábfájást. Annál is inkább, mert előzőleg a térdemnek is volt ízületi gyulladása, ami egy év alatt jött helyre, tehát valamit nem értettem meg, „visszaeső eset” lettem. Úton a munkába menet jöttem rá, hogy ez üzenet számomra. Ezen meditáltam (már amennyire ez lehetséges az úton), és megígértem a Supremenek, Gurunak, magamnak, hogy a lábam „adottságait” csakis gyaloglásra és futásra fogom használni ezen túl. Sérüléseim és a belső iskola előtt tánccal foglalkoztam hobbi szinten, és kacérkodtam a visszatérés gondolatával. Szóval megígértem, hogy „nem fogok semmi rosszban sántikálni”. Ezek után minden fájdalom elmúlt, végigdolgoztam a napot. A csoda az, hogy a hónapokig tartó visszatérő sántikálás és fájdalom egy fél óra(!) „gondolkodás” után elmúlt véglegesen, és már kb. három hónapja semmi baja a lábamnak. Hálás köszönet!

Nincs olyan, hogy rossz dolgok történnek velünk. Terelnek minket. Számomra ismét megerősítést nyert az, hogy minden azért történik, hogy a jó cél felé vigyen minket.”
N.L.

“Sziasztok!
Pár napja vagyok a belső iskolában, de valami bennem megváltozott, sokkal könnyebbnek érzem magam úgy érzem, hogy a mester védelmez és óv. Például, tegnap vizsgáztam. Tudni kell rólam hogy nagyon tudok ilyenkor félni, annyira hogy még azt is elfelejtem amit tudtam 😁, de tegnap, mielőtt elindultam volna Szekszárdra a nagy vizsgára, leültem és meditáltam a Mester képére, és azt mondtam, tudom, hogy velem vagy és hogy mutatod az utat Legyen meg az Isten akarata! Képzeljétek el, hogy a webes záróvizsga teszt sor, grafikai feladat és webes feladat után be kellett mutatni szóban a mestermunkámat (weboldalamat kellett elkészítenem) az egész osztály előtt és a vizsgafelügyelőnek, hát én nem nagyon tudtam régen mások előtt beszélni, kicsit jobb lett a helyzet ahogy te is hallottad M. a tanfolyamon, de a tegnap egy csoda volt. Olyan örömmel és szeretettel tudtam beszélni minden kis apróságról, amiért hálás lehetek. Elmondtam például a tanáromnak, aki nagy türelemmel és odaadással mutatott rá, hogy hogyan tovább, a fiatalabbaknak, akik segítettek, amit nem értettem. Nagyon boldog voltam, hogy a jó Isten segítségével ezt összehoztam.
Reggel óta nem tudom hányszor megköszöntem a Mesternek és Istennek, hogy mutassák az utam és egyengetik azt!
Hálás vagyok, hogy rátaláltam az utamra!
Nagy szeretettel,”
H.

 

 

Sri Chinmoy tanítása – Gunagriha írása
Sri Chinmoy Belső Iskola
Sri Chinmoy könyvei
Sri Chinmoy spirituális útja

Hozzászólások lezárva