Hogyan győzzem le a pánikrohamokat

 

Kérdés: Én egy 35 éves egy gyerekes édesanya vagyok. Több mint tíz éve küzdök pánikrohamokkal, illetve már azt mondják, hogy pontosan generalizált szorongásos állapot a “betegség” neve. Persze kapok gyógyszereket amiket időnként cserélni kell. A terhesség ideje alatt teljesen tünetmentes voltam, illetve lányom 2,5 éves koráig minden rendben volt. Rengeteg helyen voltam, sok mindent kipróbáltam. Heti 3x járok tornázni. Mindent megteszek, hogy ne hagyjam el magam, és ne essek ismét rabságába ennek az állapotnak. Sajnos vannak napok amikor még felkelni is nehezemre esik. Minden testi tünetet kivetítek a szorongásra, illetve a pániktól való félelemre.

Gunagriha: Amit te tehetsz testileg az hatha-jóga és a futás. Amit szellemileg tehetsz a meditáció, ha az orvosok jónak tartják.
Ez nálad egy mélyebb dolog, amit belsőleg igazából csak egy valódi spirituális mester tud látni, és ha Isten Akarata is, akkor megoldani. Ezt kipróbálhatod a Mesteremmel is ha akarod. Kezdjél meditálni egy fényképére, és add át neki a problémádat. Hálás kell lenned. Ezekről több dolgot találsz az előadásaimban és honlapomon.
Mindenesetre a dolgot csak úgy foghatod fel, hogy ha Isten Akarata, meggyógyulok, a Mesteren keresztül átadom Istennek az akaratomat. Ez a meditáció is pontosan véve.
Szeretettel, Gunagriha

KÉRDEZZ GUNAGRIHÁTÓL – KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

 

 

Sri Chinmoy tanítása – Gunagriha írása
Sri Chinmoy Belső Iskola
Sri Chinmoy könyvei
Sri Chinmoy spirituális útja

Hozzászólások lezárva