Az ego tudatos leépítése

Egy levél Valakinek.

A szellemi jóga gyakorlásának a mindennapi életben két tartóoszlopa van, amelyeket építenünk kell. Ez nem egy könnyű feladat és ha tényleg komolyan vesszük, akkor az egész napunkat igénybe veszi. Igen, ez nem elírás, ez életünk minden idejét követeli. A szellemi jóga ellentétben a testi jógával, nem a gyakorlatok idejére szorítkozik.

Az egyik tartóoszlop a meditáció, ami végül is a két nehéz dolog közül a könnyebbik és kevésbé időigényes. A meditáció tulajdonképpen azért nehéz, mert a gondolat nélküli állapotban egy természetes üresség jelenik meg az emberben. Ebbe az ürességbe viszont, sőt még mielőtt az teljesen kialakulna, nagyon könnyen törnek be a gondolatok, hiszen az értelem számára az üresség egy teljesen idegen állapot. Az üresség mintegy kísértés a gondolatok számára, olyasmi, mint a lámpa, amelyet a környezet rovarai lerohannak.

Ez ellen számomra a legjobb segítség az, hogy előbb behozom magamba a Mestert, vagy talán mondjam úgy, hogy tudatosítom a Mestert. Megidézem őt és azonosulok vele. Ilyenkor úgy érzem, hogy Ő vagyok. Ezt csendben el is ismételgetem, de főleg érzem. Bent a testemben, a szívemben minden Ő, nincs is más. Úgy érzem, hogy teljesen betölt engem. Csak ekkor kezdek el ebben a feltöltött belső állapotban csendben lenni. A segítség még az is, hogy már maga az azonosulás a Mesterrel kialakít egy belső csendet, mert az már kizárja a belső „zajok” nagy részét. Így tulajdonképpen ott bent a Mesterben és a Mesterrel vagyok csendben. Ezt a csendet sokkal könnyebb így tartani, mert nincs bennem üresség, hiszen feltölt a Mester jelenléte. Az „Ő van bennem” vagy „Én Ő vagyok” állapotot, amelyben a csendet átéljük, nem kíséri azt üresség-érzés, így nem is jelenik meg a hiányérzés. Ezért ilyen állapotban nem nyílunk meg olyan könnyen és szükségszerűen a gondolatoknak, mint a szokványos üresség érzésében.

A másik tartóoszlop, ami sokkal nehezebb feladat, az egó elleni fellépés és ez teljes időnket betölti. A jóga célja az ember egyetemességének a kinyilvánítása az egyénben, ami tulajdonképp az Isteni Tudat tudatos átélését jelenti. Ez csak akkor jön majd fokozatosan létre, ha az ember nem az egójából él, illetve ha szűnik meg az egója. Miért? Azért mert az egónk egy délibábként megjelenő, vagyis ezen egy életünkben élő, nem tartós, nem örökkévaló személyiségünk, amelyben visszavonulva élve az ember saját maga felállította korlátokba szorul, szenved és nem csak más lényektől választja el önmagát, ami még a testek elválasztottsága miatt esetleg elfogadható lenne, hanem saját igazi, mély örökkévalóságától is teljes egészében kizárja őt.

Ezért szükséges, hogy az ember előbb, utóbb kiváljon egójából, igazi valóságának tudatába felszabaduljon. Na ez nem egy olyan spontán dolog, hogy egy reggel fölébredsz és belső lényeddel szabadon lebeghetsz, így hol a testedben vagy, hol az értelmedben vagy valaki más értelmében, vagy akár a Bolygó vagy az Űr bármelyik pontján. Ez sajnos nem ilyen könnyen megy. Az egó lassan, fokozatosan, észrevételek, felfedezések és tapasztalatok hosszú sorozatán keresztül épül le. Ahhoz, hogy ez a folyamat haladjon, oda kell figyelnünk rá. A napjaink egy tudatos megfigyeléssel átitatott létté kell váljanak.

Az ember ha nagyon kezdő kereső vagy nem spirituális, nem is tudja, hogy mindent, amit mond és tesz az egójából teszi, mert legtöbbször nem is tudja, hogy egója van. Ennek oka az, hogy nem is tudja, hogy ő egyéb is, mint az egója. Mert az egója az ember ál-énje, amelyet teljesen elfogadva, tőle elvakulva belemerül és feltétel nélkül azonosul azzal. Aminek következtében csak egója érdekiért él.

Nem is tudja, hogy miért ne lenne jó erősítenie egóját, mert azt tanulja és látja, hogy az erős személyiség a sikeres. A nagy egók előtt meghajolnak.  Ha kezdők vagyunk a spirituális életben meg kell tanulnunk legelsősorban észrevenni és fülön csípni az egót. Vagyis képesek kell legyünk tudomásul venni minden olyan megnyilvánulásunkat, amely az egónk erősítését szolgálja, azért, hogy ezt idővel megakadályozzuk. Ez azt jelenti, hogy lehetőleg egy meg nem szűnő tudatos önmegfigyelési folyamatban kell élnünk.

Például, hogy egy konkrét tényt említsek. Minden, amit kérdezés nélkül másokkal közlünk (elsősorban önmagunkról, de másokról is és másmindenről is) az egónk jólétét szolgálja, mondhatnám életerőt ad neki. Az egónk erősödik általa. Mit jelent, hogy az egónk erősödik? Elsősorban a határ köztünk és mások között, köztünk és a világ között mind keményebb lesz azáltal, hogy ellentétet tükröz, vagyis minél inkább kifejezi az egó a másságát, annál erősebb a határ, annál biztosabban uralkodik az egó a határon belül. Az egónk csak azért létezik, mert határt tud húzni maga köré. Másként nem is létezne egó.

Ugyanakkor viszont a határ köztünk és belső lényünk, a lelkünk között egónk erősödésével mind áttörhetetlenebbé válik. Ez azt jelenti, hogy minél inkább az egónknak élünk, annál inkább távolodunk el attól a lelki lénytől, aki tulajdonképpen vagyunk, az igazi énünktől.

Ebből egyértelműen tűnik ki a tény, hogy egónk fejlesztésével, egónk, mint saját énünk elismerésével az élet spiritualitás céljától, az egyetemességtől rohamosan távolodunk el.

A normál életvitelben az egó táplálása létfontosságú. Ha valaki tényleg el kezdi szigorúan megfigyelni önmagát, rájön, hogy nem is tud megélni anélkül, hogy önmagáról ne közölje a közölni valóit, mert ez életének az „értelme”, sőt életének a vére. Ha egy pár napig (vagy akár csak egy napig is) kérdezés nélkül nem szólalsz meg és nem közölsz magadról semmit, ami nem abszolút szükségszerű, a következő helyzetben találod magad. Jóllehet, hogy energiát takarítasz meg, erősebbé válsz, azonban szenvedni kezdesz. Megjelenik benned egy érzés, hogy ki kell törnöd magadból, ki kell nyilvánítani magad, mert bent szűk lesz az életterületed és szerencsétlennek, úgy mondjam egy senkinek érzed magad. Az ember pontosan az egója miatt nem tud egyedül megélni, szenved. Másokra kell támaszkodjon, másokra kell ragaszkodásaival csatlakozzon, akik számára igazolják, hogy énje értékes, lényeges, egyedi, de főleg, hogy más, mert az egó önmagában egy gyenge senki.

Ezért, ha egónkat a külső megnyilvánulásában korlátozni kezdjük, akkor valamit tennünk kell, hogy ezt pótoljuk, „kárpótoljuk” neki. Ha a külső határokat kezdjük letörni, akkor befele is terjedünk kell. Ott is le kell törni a korlátokat, a belső határokat. Mondhatnánk úgy is, hogy ha az énünk hajtásait lenyessük, hogy ne legyen körülöttünk rendezetlen sűrű bozót, akkor az énünk belső átéléséhez valamit hozzá kell építenünk. Csak ezzel lesz meg az egyensúly.

Ha kifele az egónkat visszatartjuk, nem nyilvánulunk meg sem kijelentéseink, sem tanácsaink, sem kritikáink hullámhosszain keresztül, akkor mintegy kezdünk belesimulni a minket körülvevő emberekbe. Miért? Mert az ő egójuk határait nem sértjük meg, így ők elégedettek velünk, nem utasítanak el bennünket, sőt előbb utóbb szeretni kezdenek, mert egységérzésük támad irányunkba, akkor is, ha esetleg ezt ők nem tudják megfogalmazni.

Ezt az állapotot azonban mi saját magunk csak akkor vagyunk képesek elviselni, ha ez a egó határleépítés nem csak kifele jön létre. Ahhoz, hogy kifele a „rokkant” egónkat ne csak elviselni, hanem minden előnyével együtt, örömmel élvezni is tudjuk, egónk határa befele is meg kell sérüljön. Vagyis befele is mintegy bele kell tudnunk simulni a belső lényünkbe, mint kifele az emberekbe. Csak így leszünk képesek örömet érezni más emberek öröm érzéseiből, akik azért örülnek, mert nem vagyunk az útjukban.

Tehát itt látjuk végül is azt, hogy a két tartóoszlop, a meditáció és az egó leépítése ugyanazon folyamat részei. Mondhatnánk a klasszikus kifejezéssel azt is, hogy ugyanazon érem két oldala. Egyik a másikat támogatja, segíti, fejleszti és legelsősorban kiegészíti.

Az egónk abból és azáltal él, hogy megkülönbözteti magát a többiektől. Ez azért érdekes, ha megfigyeltük a kifejezést, hogy nem csak abból él az egó, hogy jobbnak mutatja magát, mint mások. Az egó tápláléka az is lehet, ha ő rosszabbnak látszik mint a másik. Lényeg, hogy különböző legyen, elhatárolja magát. Az egó nem csak azért egó, mert ő a sor elején kidüllesztett mellel a legjobb, legfontosabb, legnagyobb akar lenni. Azt persze minden egó nyíltan vagy titokban szeretné, hogy a legnagyobb legyen. Viszont az egó akkor is egó, ha szerényen a sor végére parancsolja magát abból a célból, hogy önfeláldozása kirakatba kerüljön, bárha tudja, hogy valahol a sor elején vagy talán a közepén lenne a helye. Egy egó arra is büszke lehet, hogyha önfeláldozását csak saját magának mutatja be és csak ő tapsolja, csodálja azt. Egy túlburjánzott, betegesen fejlett egó lehet a sor végén és lehet a sor elején is, lényeg hogy kitűnjön, legalább saját maga számára. Vagyis a szó szoros értelmében kitűnő legyen.

Mindkét jóga tartóoszlop tudatos építése, fejlesztése fontos. Mint ahogyan csak a tudatos meditációnk visz minket előre, ugyanúgy tudatosan önmegfigyeléssel kell töltenünk a napunkat. A jóga így átitatja a mindennapi életünket. Minden perc, amit élünk egy alkalom a jóga gyakorlására, mert hiszen minden percet az egónkkal együtt élünk át. Minden perc egy esély az egónk ilyen vagy olyan fondorlatos cselének a felismerésére. Az egó mindig újabb és újabb cseleket talál ki, amivel fenntartja magát, bármennyire is figyeled és igyekszel fülön csípni őt. Az egó még spirituálissá is válhat és akkor abban éli ki magát. Ezért nagyon nehéz mindig tetten érni őt.

Csak hosszan tartó meditációval és megfigyeléssel szerezzük meg a képességet saját egónkat mindig látni, figyelemmel követni. Ez a folyamat olyan időleges állapotokat eredményez, amikor a külső énünket képesek vagyunk külön látni, ami bizonyos fokú leválást jelent tőle. Ha megtanuljuk mindig figyelni őt, akkor már érezni is fogjuk. A szívünk segít érezni, hogy mikor lépett közbe az egónk, milyen formát öltött és mivel szeretné kifejezésre juttatni önmagát, hogy győzelmet arasson. Amikor ismételten nyakon csipjük az egónkat, hogy szereplés céljából mondatott vagy tetetett velünk bizonyos dolgokat, nem szeretjük őt. A szerencse az, hogy ebben a folyamatban ez nem válik öngyűlölet vagy hasonló érzéssé, mert már el tudjuk választani magunkat tőle.

Az egó legkülönbözőbb bőrben jelenhet meg. Lehet báránybőrbe bújtatott farkas, de lehet farkasbőrbe bújtatott bárány. Lehet viszont őszinte bárány is, aki csak jó akar hamis szándék nélkül. Lényeg, hogy önmagát kinyilváníthassa vagy jóként, vagy rosszként.

Az egó egy önmagát őrző eb, vicsorít, harap támad és ezért élhet. Ebben éli ki önmagát és ezért lehet neve és hírneve, kisebb vagy nagyobb környezetében, nagyságától függően.

Az egó egy mindenkit őrző eb, aki mindenkinek a kezét nyalja, mindenkinek segít és tanácsot ad, aki mindenkit maga elé helyez, aki soha senkit nem harap meg.

Ezért nehéz tanácsot adni, hogy próbáld az egódat felfedni, félreállítani, legyőzni, kibújni a bőréből. Hiába mondom neked, hogy másokat ne támadj sem gondolatban, szavakban, mert lehet, hogy te nem támadsz soha senkit.

Talán az az egy példa, amit ismételten felhoztam, hogy kérdezés nélkül ne adj tanácsot, kérdezés nélkül ne közölj legalább magadról semmit, hogy ne kritizálj senkit sem kérdezés nélkül, sem pedig ha rákérdeznek. Ez lehet egy kiinduló pont ahhoz, hogy találkozz az egóddal, mert ez lenne a cél. Fel kellene ismerned őt külön saját magadtól, ami nem egyszerű, mert hiszen te ő vagy.

Most itt el kell még mondanom, hogy nekem akkor sikerül legjobban az egó elleni fellépésem, vagyis a megfigyelési folyamat, amikor napközben ugyanazt teszem, mint a meditáció elején. Vagyis, amikor megidézem a Mesterem és Ő általa feltöltődöm, olyankor nagyon könnyű megfigyelnem, hogyan is működök.

Amíg a meditációmban a Mesterem jelenléte betölti az ürességet, addig napközben az Ő jelenléte bennem elválaszt engem az egómtól. Vagyis amikor az „Én a Mester vagyok” állapotban élek és cselekszem, akkor szinte tökéletesen érzem külön az egómat. Persze ilyenkor is van, hogy kicsúszik a kezemből a dolog és kinyilvánul az egóm. Olyankor mindig Isteni Részvétet és Bocsánatot kérek. Az mindig segít.

Szeretettel, Gunagriha

 

Sri Chinmoy tanítása – Gunagriha írása
Sri Chinmoy Belső Iskola
Sri Chinmoy könyvei
Sri Chinmoy spirituális útja