Az apáca, aki 82 évesen is sikerrel teljesítette az Ironman versenyt

ironman-apaca-9A 86 éves Madonna Buder nővér elképesztő elszántságával rengeteg embert inspirál. A híressé vált apáca 48 éves volt amikor elkezdett sportolni, s olyannyira belejött a mozgásba, hogy végül 45 Ironman Triatlont teljesített az évek során. Az amerikai apáca egy pap tanácsára kezdett el sportolni, ám arra ő sem számított, hogy ennyire az élete részévé fog válni. Először csak futott, majd ezt kiegészítette az úszással
és a biciklizéssel és 52 évesen részt vett az első triatlon versenyén.ironman-apaca-4 Összesen 340 versenyt teljesített, ebből 45 Ironman Triatlon volt.

A rendkívül jó egészségnek örvendő Buder nővér 55 évesen indult el az első Ironmanbajnokságán. Ezt követően még több mint 40 alakalommal csinálta végig az embert próbáló versenyt, amely ironman-apaca-5megszakítás nélküli 3,86 km úszásból, 180,25 km kerékpározásból és egy maratonból (42,195 km futásból) áll.

Madonna Buder jelenleg
is világcsúcstartónak számít, hiszen ő a legidősebb ember, aki valaha teljesítette az Ironman Triatlont. Már évek óta meghökkenti a világot: ironman-apaca-675 évesen ő lett a legidősebb nő, aki valaha teljesítette a megmérettetést. Ekkor a Hawaii Ironman versenyen indult, és 16 óra alatt jutott el a célba. Egy évvel később
megismételte a sikert. Még 82 éves korában is versenyzett és sikeresen teljesítette a 2012-es kanadai Ironman-viadalt, ahol 16 óra 32 perces eredménnyel ért célba. Ő a legidősebb ember, akinek sikerült ez a bravúr.

ironman-apaca-7A kanadai verseny után így nyilatkozott: “Sokkal kevesebbet tréningezek, mint a többi triatlonos, de már évtizedek óta ezt csinálom, az életem részévé vált a sport, ezért semmi különlegeset nem látok
abban, hogy ilyen idősen is versenyzek – mondta Madonna nővér. Hozzátette: “Ha valamit igazán akarunk, azt el is tudjuk érni. Ha meg sem próbáljuk, akkor hibát követünk el. Hiszen az erőfeszítés már önmagában siker”.

ironman-apaca-1Az apáca egyébként a szenior olimpiákon is remekelt: a 800, az 1500, az 5000 és a 10 000 méteres síkfutó számokban csúcstartónak számít
korosztályában. Rendkívüli teljesítményével nagyon sok csodálót szerzett a sportkedvelők között. Ismertségének köszönhetően számos karitatív célra gyűjtött sikerrel adományokat. Madonna Buder nővér most azzal került a figyelem középpontjába, hogy ő lett a Nike Unlimited Youth nevű kampányának arca. Az apáca még mindig a legfontosabb feladatának tartja, hogy másokon segítsen és minél több embert ösztönözzön.

“Az egyedüli kudarc, ha nem próbálod meg.”
“Az erőfeszítésed már önmagában siker.” – Madonna Buder

“A kor nem számít”
“A kor az elmében van és nem a szívben.”
“Az értelem azt érezteti velünk, hogy mi nagyon öregek vagyunk, de abban a pillanatban, amikor a szívemet használom, én húsz éves vagyok. Látni akartam, hogy a szívnek van-e köze a fizikai erőnléthez. Azt találtam, hogy az emberi értelmünk az, amely a problémát teremti. Messze túl kell mennünk a fizikai értelem határain, amely megköt minket és minden pillanatban elbátortalanít minket. Azt mondja: „Te nem teheted ezt, te nem teheted azt, ez nem lehetséges számodra.” Azonban, amikor a szívben élünk, nem létezik olyan számunkra, mint lehetetlen.”
Sri Chinmoy


TOVÁBBI INSPIRÁLÓ HÍREK

Sri Chinmoy tanítása – Gunagriha írása
Sri Chinmoy Belső Iskola
Sri Chinmoy könyvei
Sri Chinmoy spirituális útja

Hozzászólások lezárva